Az ELTE hallgatói nyerték a legnagyobb európai perbeszédversenyt

Egyetem

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának (ELTE ÁJK) hallgatóiból álló magyar csapat nyerte az idei Telders Nemzetközi Perbeszédversenyt Hágában – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-t.

Az ELTE csapata a június 11-ei döntőn alperesként bizonyult jobbnak a Leideni Egyetem hallgatóinál az idén 45. alkalommal meghirdetett versenyen, amelyen egy elképzelt jogesetről szóló eljárásban kellett részt venniük – közölték.

A Bodansky Benjámin, Nagy Ottó, Póka Lili, Püsök Kata összetételű csapat emellett – 35 egyetem csapatát maga mögé utasítva – elnyerte a legjobb összevont (felperesi és alperesi) írásbeli és szóbeli teljesítményért járó Max Huber díjat is – írták.

A magyar csapatot Kajtár Gábor, az ELTE nemzetközi jogi tanszékének docense és Vittay Melinda, az ELTE doktorandusza, a Külgazdasági és Külügyminisztérium emberi jogi referense készítette fel.

Az ELTE ÁJK hallgatói 2019-ben szintén megnyerték ezt a versenyt.