Oltási akcióhét kezdődik a Semmelweis Egyetemen

Egyetem

A november 22-28. között meghirdetett országos oltási akcióhét keretében a Semmelweis Egyetem négy oltópontja jelentősen megemelt kapacitással működik majd. Az első, az elmaradt második, vagy a harmadik oltásra jelentkezők is előkészületek nélkül érkezhetnek az oltópontokra, ugyanakkor aki szeretné minimalizálni a sorban állást, előzetes regisztráció után időpontot is foglalhat.

Merkely Béla elárulta, szerinte melyik a legjobb vakcina

Országos oltási akcióhetet hirdetett a kormány 2021. november 22-28. között a védettség további növelése és a járvány megfékezése érdekében. Ennek keretében a Semmelweis Egyetem oltópontjain jelentősen megemelt kapacitással várják azokat, akik az első, második, vagy harmadik vakcinájukat szeretnék felvenni – mondta dr. Merkely Béla. A rektor hozzátette, hogy Sputnik kivételével minden oltóanyag rendelkezésre áll, és továbbra is úgy gondolja, hogy az a legjobb oltás, mely a vállunkban van. Az akcióhét keretében időpontfoglalás nélkül is bárki megkaphatja a vakcinát, legyen szó az első, a harmadik, vagy az elmaradt második ismétlőoltásról – ez esetben a regisztrációt a helyszínen végzik, az oltás pedig érkezési sorrendben történik. A sorban állás és várakozás minimalizálásának érdekében javasoljuk az előzetes regisztrációt és időpontfoglalást – magyarázta dr. Varga Péter. Az Ellátásszervezési Igazgatóság igazgatója tájékoztatott arról is, hogy szerdától vasárnapig még egy további helyszínt is kinyitnak erre az időszakra annak érdekében, hogy a harmadik oltás iránti megemelkedett lakossági igényt el tudják látni.

Regisztrálni a következő linken lehet az oltásra: https://vakcinainfo.gov.hu/

Időpontfoglalás (a regisztráció után) a következő linken érhető el: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

A Semmelweis Egyetem három, eddig is működő oltópontja 2021. november 22-28. között, hétfőtől vasárnapig reggel 7:00-tól este 19:00-ig tart nyitva. A Külső Klinikai Tömbben az akcióhét alkalmából megnyitott negyedik oltópont szerdától vasárnapig 7:00-19:00 között fog üzemelni. Mindegyik oltóponton valamennyi, Magyarországon engedélyezett vakcina (Pfizer-BioNTech, Moderna, Oxford-AstraZeneca, Sinopharm, Janssen) elérhető.

A Semmelweis Egyetem oltópontjainak elérhetősége:

Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika
Cím: 1122 Budapest, Városmajor utca 68.
Oltópont nyitvatartása: hétfő-vasárnap 07:00-19:00
Honnan, hogyan közelíthető meg?
A Városmajor utcai főbejárat melletti alagsori “Mentőbejáró” felől közelíthető meg.

I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika
Cím: 1083 Budapest, Bókay utca 54.
Oltópont nyitvatartása: hétfő-vasárnap 07:00-19:00
Honnan, hogyan közelíthető meg?
Bejárat a Tömő utca felől.

Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézet
Cím: 1085 Budapest, Stáhly u. 9.
Oltópont nyitvatartása: hétfő-vasárnap 07:00-19:00
Honnan, hogyan közelíthető meg?
A Szakrendelő Intézet főbejáratánál kapott útmutatás szerint.

Külső Klinikai Tömb
Cím: 1083, Budapest Korányi Sándor u. 2.
Oltópont nyitvatartása: szerda-vasárnap 07:00-19:00
Honnan, hogyan közelíthető meg?
A Korányi Sándor utcai kapu felől, az udvaron át, az épületet megkerülve.

A Semmelweis Egyetemen zárt térben a maszkviselése kötelező, a növekvő érdeklődés miatt esetlegesen várható várakozás, illetve sorban állás közben külső térben is javasolt.

A Semmelweis Egyetem 11 ezer munkatársával, mintegy 30 klinikájával hazánk legnagyobb egészségügyi intézménye, és ennek megfelelően az egyik legnagyobb oltópontja is. Az egyetem munkatársai 2020. december 26-án az elsők között kezdték meg az állampolgárok beoltását, amely azóta is folyamatos: 2021. november 17-ig több mint 442 ezer vakcinát adtak be. Az intézmény munkatársai minden hazai kampányoltásban közreműködtek: 2021. január 7. óta végzik a szociális intézmények és idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltását, amely a fővárosban a Semmelweis Egyetem feladata. 2021. február 4. óta folyik a családorvosok által beutalt oltásra jogosultak vakcinációja, 2021. március 27-től itt indult el először a várandósok és szoptató édesanyák oltása, 2021. június 11-től pedig a 12-15 éves korosztály oltásában is részt vesz az egyetem.

Szabó Ádám