18 ifjú debreceni kutató kapott rangos ösztöndíjat

Egyetem
Százhatvanhét fiatal kutató, köztük a Debreceni Egyetem 18 ifjú kiválósága részesül a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bolyai János Kutatói Ösztöndíjában. Az elismerések csütörtökön adták át Budapesten, az MTA Székházában.

Lovász László, az akadémia elnöke az MTA Székház Dísztermében csütörtökön rendezett ünnepségen arra hívta fel a figyelmet, hogy az elnyert támogatások felelősséggel is járnak. A friss Bolyai-ösztöndíjasok szavának mostantól a magyar tudományban súlya van, hiszen a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj az MTA pályázata – Magyarország egyik legnagyobb közbizalommal övezett nemzeti intézményéé.

A Bolyai-ösztöndíj jelentőségét méltatva Fülöp Ferenc akadémikus, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a volt ösztöndíjasok közül csaknem 500-an lettek később az MTA doktorai, közülük 15-en pedig akadémikusok.

A Bolyai-ösztöndíj története több mint két évtizedre nyúlik vissza. Az MTA 1996-ban az új tudománypolitikai program részeként döntött úgy, hogy támogatni kell és tervezhetőbbé tenni a fiatalok tudományos életpályáját, a kutatói állományban a különböző generációk együttműködését, valamint a fiatal kutatók itthon tartásának segítését és teljesítményközpontú nevelését. Ennek egyik eszköze az egy, két vagy három évre elnyerhető ösztöndíj, amely segíti és ösztönzi a már jelentősebb eredményeket elért fiatalokat a magyarországi kutatások folytatására, valamint MTA doktori értekezésük megírására és a tudományos cím megszerzésére.

A Debreceni Egyetem nyertes fiatal kutatói:
Bocsi Veronika  GYGYK
Csáky Imre         MK
Csoma Eszter    ÁOK
Fehér Krisztina BTK
Fekete Erzsébet              TTK
Gesztelyiné Zsuga Judit               NK
Kalmár György  BTK
Kristóf Endre Károly       ÁOK
Lukácsné Marinka Melinda         BTK
Mándi Attila       TTK
Nagy Gergely    ÁOK
Oláh Judit           GTK
Reszegi Katalin BTK
Sólyom Péter    ÁJK
Szöllősi Attila Gábor       ÁOK
Tartally András Szabolcs               TTK
Törőcsik Dániel ÁOK
Vámosiné Kállay Csilla   TTK

unideb.hu