Államtitkári egyeztetés az egyetemen

Egyetem

A tervezett felsőoktatási stratégiáról tárgyalt Palkovics László felsőoktatási államtitkár Szilvássy Zoltán rektorral a Debreceni Egyetemen.Első alkalommal találkozott a nyáron kinevezett felsőoktatásért felelős államtitkár, Palkovics László és Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora. A megbeszélés témája a felsőoktatási stratégia volt. Az egyeztetést követően az államtitkár kifejtette: az új stratégia a tervek szerint év végére készül el, és kerül a kormány elé.
Az államtitkár szerint meg kell határozni, hogy mi a magyar felsőoktatási rendszer hosszú távú célja.

– A felsőoktatásnak az a feladata, hogy ennek a közösségnek – a társadalomnak, a gazdaságnak – kiszolgálja az érdekeit, olyan szakembereket képezzen, amitől Magyarország és tágabb értelemben a Kárpát-medence jobban működik. A felsőoktatási rendszernek három fő stratégiai eleme van: minőségi oktatás, magas szintű kutatás és a misszió, ami lényegében az egyetemi tudásvagyonnal való felelős gazdálkodást jelenti – magyarázta.

A klinikákról szólva az államtitkár kiemelte, hogy az egyetemeken működő klinikai gyakorlóhelyek száma fontos eleme az orvosképzésnek.

– A magyar orvosképzés egy olyan termék, amit hatékonyan tudunk exportálni. Az orvosok elvándorlásának, ami egy negatív dolog, van egy pozitív hozadéka, hogy a magyar orvosképzést pozitívan pozicionálják külföldön. Akár a hazai, akár a külföldi hallgatók számát akarjuk növelni, akkor ennek a folyamatnak lényeges eleme a gyakorlati képzés – közölte Palkovics László.

Az egyetemek autonómiája kapcsán az államtitkár megjegyezte: azt nem kell beleírni a stratégiába, az alaptörvény ugyanis szétválasztja az oktatási és kutatási autonómiát a gazdálkodási autonómiától, utóbbiért felel majd a kancellár.

Palkovics László elárulta, hogy olyan ütemben nevezik majd ki a kancellárokat, ahogy az értékelés halad, így lesz, ahol már szeptember 1-jén lesz kancellár, de legkésőbb október végéig mindenhol kinevezik őket.

A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola és a Kenézy Kórház integrációja kapcsán Szilvássy Zoltán rektor elmondta, hogy a fenntartó kérésére az intézmény folyamatosan szolgáltatja a döntéselőkésztést megalapozó adatokat és kimutatásokat. A rektor pozitívan értékelte az államtitkári találkozót, amely szeptember végén folytatódik, amikor már az elkészült stratégiáról szeretnének egyeztetni.