Gábor Zsazsa

Likőrt neveznének el Gábor Zsazsáról

Bulvár

Gábor Zsazsa özvegye, Frédéric von Anhalt úgy döntött, “eladja” felesége nevét.

A német üzletember a magyar származású, világhírű színésznő örököse, akinek halála után a nevét és arcát is levédette. A Blikk azonban megtudta, ha valaki megfizeti a jogokat, lehetősége lesz arra, hogy használja Gábor Zsazsa nevét. Hasznot húzni azonban nem akar a néhai feleségéből Frédéric von Anhalt, ugyanis a védjegy bérbe adásával segítene – írja a lap.

Úgy döntöttem, ha valaki használni szeretné Gábor Zsazsa védjegyét, megteheti, de annak ára lesz. Nem én szeretnék nyerészkedni rajta, a befolyó összeg a feleségemről elnevezett alapítvány számlájára érkezik majd, amelyen keresztül pályakezdő magyar színészeket szeretnénk segíteni

– árulta el Frédéric von Anhalt, aki állítólag egy alkoholos italokat gyártó céggel már tárgyalásba is kezdett, ők egy likőrt neveznének el Gábor Zsazsáról.

Több mint egymilliárd forintért árulják Gábor ZsaZsa rózsaszín álomotthonát