Elhízás: egyre rosszabb a helyzet Magyarországon

Az elhízottak aránya Európában a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb, globálisan pedig az USA, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk. Az elhízás számos betegség kialakulásával függ össze, így a társadalombiztosításra rótt terhe is jelentős. A 2019-es Európai Elhízás Elleni Napon a Nemzetközi Édesítőszer Szövetség (ISA) ismét két elhízástudományi társasággal fogott össze.

Igazi ínyencségekkel érkezik idén a Debrecziner Gourmet Fesztivál

Több mint huszonöt kiállító, köztük éttermek, cukrászdák, kistermelők mutatkoznak be a 4. Debrecziner Gourmet Fesztiválon, amelyet június 14. és 16. között rendeznek meg a Nagyerdőben, a Békás-tó partján – hangzott el a gasztronómiai eseményt beharangozó csütörtöki debreceni sajtótájékoztatón.

A legtöbben internetes értékeléseket olvasnak mielőtt beülnek valahova enni – felmérés készült a hazai étterembe járási szokásokról

A magyar internetezők kedvence a hazai ízvilág, de ettől még szívesen kísérleteznek más nemzetek főztjeivel. Egy új étel kipróbálására 2-5000 forintot szánnak és a legtöbben interneten olvasnak értékeléseket, mielőtt beülnek valahova – ez derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös, étterembe járási szokásokról készített kutatásából.

Sajátmárkás jegeskávékkal indítja a nyarat az OMV

Az OMV elkezdte a felkészülést a nyári hónapokra: május elejétől megérkeznek a töltőállomások shopjaiba a legújabb VIVA jegeskávék Cappuccino és Caffé Latte változatokban. A sajátmárkás frissítő italok 100% Arabica kávéból és kiváló minőségű tejből készülnek, mesterséges aromák és tartósítószerek nélkül. A jegeskávékat 250 grammos, visszazárható kiszerelésben tervezték, így azokat hosszabb, nyári utazásokra is magunkkal vihetjük.

Három Zwack-generáció inspirálta az UNICUM és az UNICUM Szilva új designját

A Zwack-család számára mindig nagyon fontosak voltak a hagyományok, és ezek a családi értékek generációról generációra öröklődőtek. Tiszteletben tartva az ikonikus palackformát és méltó emléket állítva az család felmenőinek, az Unicum és Unicum Szilva csomagolása a múltból építkezve újult meg, de 21. századi formában.

Új szintre emeli a smoothie-k készítését ez a mixer

A közelgő strandszezon alkalmából sokan kezdenek ebben az időszakban fogyókúrába, hogy visszanyerjék ideális alakjukat a nyárra. Az ésszerű diéták megvalósításában nagy segítséget jelenthetnek az ízletes, egészséges smoothie-k.   A kiegyensúlyozott étrendet semmi sem pótolhatja, de a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag gyümölcsök és zöldségek fogyasztása az év minden időszakában ajánlott. „Az egészséges smoothie-k professzionálisabb elkészítéséhez […]