A világ első fújós dezodor újratöltő megoldásáért kapott rangos elismerést a Respray műegyetemi eredetű startup.

A világ első fújós dezodor újratöltő megoldásáért kapott rangos elismerést a Respray műegyetemi eredetű startup

2024. március 26-án az Országház Felsőházi Termében átadták a 2023. évi Magyar Innovációs Nagydíjat, valamint 7 további innovációs díjat, köztük a környezetvédelmi témájú fejlesztésért járó prominens szakmai elismerést.

A BME tanulmányából kiderül, hogy milyen új eredmények születtek a memória kialakulásának megértésében

A Nature Communications folyóiratban a memória kialakulásának megértésében jelentős eredményekről publikált tanulmányt szerzőtársaival Nagy Gergely Nándor, a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem (BME) kutatója.

Az ELTE kutatásai alapján a kutyák segítségével többet megtudhatunk az elme működéséről

Az intelligencia megértése mindig is a természettudományok szent Gráljának számított. Bár sok mindent nem tudunk még ezzel kapcsolatban, számos kérdés megválaszolásában segítségünkre lehetnek az állatok. Az ELTE Etológia Tanszék kutatói nemrég kimutatták, hogy az intelligencia egyik fő alkotóeleme, az úgynevezett „g faktor” kutyáknál is létezik, és sok jellemzőjében, többek között az öregedési mintázatában, hasonlít is az emberihez. […]

Az első mozgásszervi robotikai műtétet végezték el a Semmelweisen

Az első mozgásszervi robotikai műtétet végezték el a Semmelweis Egyetemen

Hazánkban elsőként az Ortopédiai Klinikán hajtottak végre robotasszisztált térdízületi artroplasztikát dr. Bejek Zoltán, az Ortopédiai Klinika egyetemi docensének vezetésével. Az egyetem robotsebészettel foglalkozó klinikái a műtéthez kapcsolódóan nyílt napot is szerveztek a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika (STéG) előadótermében, ahol bemutatták azt a három területet, a sebészetet, az urológiát és nőgyógyászatot, ahol már sikeresen alkalmazzák […]

Soron kívül is kérhető CT-vizsgálat a Semmelweis Egyetemen

A Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikáján soron kívüli CT-időpontokkal segítik a budapesti daganatgyanús betegek mielőbbi diagnosztizálását és a már ismert daganatos betegek terápiájának előrehaladását az intézmény és a Budapest Főváros Önkormányzata között fennálló együttműködés részeként. 2024 év végéig több mint kétezer fős többletkapacitással látják el a klinikán tizenegy fővárosi kerület betegeit három helyszínen három modern […]

VR-szemüveg segítségével végeztek el egy műtétet a Semmelweis Egyetemen

VR-szemüveg segítségével végeztek el egy műtétet a Semmelweis Egyetemen

Hazánkban először alkalmaztak onkológiai beteg gyerekeknél olyan műtéti eljárást, ahol a beavatkozást megelőzően egy VR-szemüvegen keresztül virtuálisan megjelenítették a daganatot és annak környezetét, ezzel pontos képet kapva a tumor elhelyezkedéséről és a környező erek állapotáról. Az eljárásnak köszönhetően a műtéti idő lerövidíthető, a szövődmények kialakulásának esélye pedig csökken.

A kutyák értik a szavakat, derül ki az ELTE kutatásaiból

Az ismert szavak a kutyák agyában is előidézik a jelentés mentális reprezentációját – ezt bizonyítja az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak a Current Biology c. folyóiratban megjelent tanulmánya, melyben az emberekéhez hasonló mintázatot találtak a kutyák EEG jelében, amikor a gazdájuk tárgyakat nevezett meg és mutatott meg nekik.

Állatorvostudományi Egyetem előadás

A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás kihívásairól tartottak előadást az Állatorvostudományi Egyetemen

Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Prof. Dr. Sótonyi Péter rektor fővédnökségével, valamint Nagy István agrárminiszter és Dr. Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár védnökségével, nagy érdeklődés mellett zajlott az „A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2024 konferencia” az Állatorvostudományi Egyetemen. Az esemény fő célja a hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás olyan aktuális kihívásainak […]