Visszatér az AC/DC

Világ

Visszatér az AC/DC. A világhírű ausztrál rockzenekar szerdán megerősítette, amit az elmúlt hetekben médiacsatornáin, hirdetésekben már sejteni engedett: a hat évvel ezelőtti felállásban áll össze, és a hírek szerint új lemezt is megjelentet.

Az AC/DC újraaktivizálódása “PWR UP” címmel fut, és legfontosabb eleme, hogy ismét Brian Johnson a csapat énekese. A frontember negyven évvel ezelőtt, Bon Scott halála után csatlakozott a zenekarhoz, 2016 óta viszont Axl Rose helyettesítette a Guns n’ Rosesból, miután Johnson komoly halláskárosodása miatt leállt a turnézással.

Brian Johnson mellett újra az AC/DC-ben játszik Phil Rudd dobos, akit 2015-ben kábítószer-birtoklás miatt ítéltek el, valamint Cliff Williams basszusgitáros, aki 2016-ban vonult vissza. Mellettük természetesen ott van a fedélzeten Angus Young gitáros, az egyetlen még élő az 1973-as alapítók közül, valamint a másik gitáros, Stevie Young is – írta a New Musical Express (nme.com).

Ez az ötös készítette az AC/DC eddigi utolsó (sorrendben tizenhetedik), 2014-es stúdióalbumát, a Rock or Bust-ot.

A hírek szerint az együttes (amelyben a legfiatalabb Stevie Young is 63 éves) még egy utolsó zenei anyagot készít. Ezt az AC/DC zenészeivel jó kapcsolatokat ápoló Dee Snider, a Twisted Sister énekese is megerősítette. Szerinte a stúdiómunkálatok már be is fejeződtek, de a koronavírus-járvány eddig megakadályozta, hogy az anyag megjelenjen.

(MTI)