DVSC-TEVA: jön az első felkészülési meccs

Sport

Elkezdődik az érdemi munka a DVSC-TEVA labdarúgói számára. A héten sok-sok edzés vár a csapatra, és szombaton sor kerül az idei első edzőmeccsre is.

Együttesünk a tervek szerint napi két edzésen vesz részt, kivéve szerdán, akkor „csak” délelőtt tart foglalkozást a szakmai stáb.

Szombaton 13 órakor kerül sor a már említett felkészülési találkozóra. Az ellenfél a román élvonalban jelenleg hetedik helyen álló FC Botosani lesz. A mérkőzést Pallagon rendezik zárt kapuk mögött.

A Loki egyébként teljes kerettel edz, vagyis mindenki visszatért. Nyolc saját nevelésű fiatal is az első csapattal készül: Slakta Balázs, Kinyik Ákos, Szatmári Csaba, Varga Kevin, Sós Bence, Berdó Péter, Bereczki Dániel és Balogh Norbert, utóbbi három már ősszel csatlakozott a “nagyokhoz”.

dvsc.hu