Kerítést kitörve hajtottak el az autótolvajok egy XXII. kerületi telephelyről

Rendőrség

Tavaly novemberben két férfi egy XXII. kerületi telephelyről lopott el egy teherautót, amivel a kerítést kitörve hajtottak el a helyszínről. Később a járművel együtt ellopott eszközök közül néhányat értékesítettek, az autót pedig – egyikük élettársának segítségével – kitakarították, hogy a nyomokat eltüntessék.

A vádirat szerint egy 34 és egy 33 éves férfi 2021. november 27-én, hajnalban, gépkocsival egy XXII. kerületi telephelyhez mentek azért, hogy a telephelyen parkoló járművet ellopják. A helyszínen társa utasításai alapján a fiatalabb férfi átmászott a kerítésen, egy zárfésűvel kinyitotta a tehergépkocsi ajtaját, majd a kesztyűtartóban lévő bicskakulccsal beindította a járművet. A vádlott a mintegy 2.800.000 forint értékű tehergépkocsival kihajtott az ingatlanról úgy, hogy a kerítést és a dupla szárnyú fém kaput kitörte, majd elhajtott. A kint várakozó társa szintén elhagyta a helyszínt. A járműben különösen épületgépészeti eszközök, bútorok és szerszámok voltak, több mint 1 millió forint értékben.

A férfiak 2021. november 29-én egy IV. kerületi, műszaki zálogtárgyakkal kereskedő üzletbe mentek, ahol a gépjárművel együtt eltulajdonított elektromos kazánt és konyhai páraelszívót 30.000 forintért értékesítették. Még ugyanezen a napon a vádlottak, egyikük élettársának segítségével – aki tudott a gépjármű lopásról – a lopott tehergépkocsit a Duna-parton kitakarították annak érdekében, hogy a nyomokat eltüntessék. Ezután a gépjármű forgalmi rendszámait eltávolították, a tehergépkocsi utasterében lévő iratokat pedig a XI. kerület, Temesvári utcában a csatornába dobták.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a két férfit lopás bűntettével és vétségével, egyedi azonosítójel meghamisításának bűntettével, valamint okirattal visszaélés vétségével is vádolja, és velük szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban. A bűncselekmény nyomainak eltüntetésében közreműködő 33 éves nővel szemben bűnpártolás vétsége a vád, és próbára bocsátás az ügyészi indítvány.

A fotókat a rendőrség a helyszínen készítette.

A felvételen az látható, ahogyan a bűncselekmény után az egyik elkövető a lopott járművel megáll egy benzinkútnál.