Polgárőrnap Hajdú-Bihar megyében – képekkel

Rendőrség
A Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség 2016. június 4-én Bihartordán rendezte meg a megyei polgárőrök napját. A rendezvényen a megyei rendőrfőkapitány több önkéntest is elismerésben részesített.

A hagyományosan, immár 24. alkalommal megszervezett találkozón Bihartorda polgármestere, Módos Imre köszöntötte a megjelenteket, majd az ünnepségen beszédet mondott Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő, Dr. Hatala József, ny. r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke és Kovács Ferenc tű. dandártábornok, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Tóth Attila, a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség elnöke üdvözölte a polgárőröket és a vendégeket, majd megnyitotta az ünnepséget.

Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya, Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok köszöntő beszédében, hangsúlyozta, hogy a rendőrség országszerte, így Hajdú-Biharban is számít a polgárőrökre. A dandártábornok kiemelte, hogy az elmúlt évben jelentősen emelkedett a rendőrök és a polgárőrök által közösen járőrszolgálatban eltöltött órák száma, valamint a polgárőr szervezetek saját tevékenységük megszervezésében is igen aktívak. Tavaly önállóan is több órát töltöttek el a közterületeken, mint az azt megelőző évben. Emellett tudásukat, ismereteiket is igyekeznek bővíteni. A rendőrségnek fontos célja a lakossággal való szoros kapcsolattartás, kiemelten azokon a területeken, amelyek a közbiztonsággal kapcsolatosak és cselekvést, rendőri intézkedést igényelnek. A polgárőröknek ebben a kapcsolattartásban, az információk továbbításában komoly szerepük van.

Dr. Gyurosovics József a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság teljes állománya nevében megköszönte azt a munkát, amelyet a polgárőrök a megyében élők biztonságának fokozása érdekében végeznek.

A megyei rendőrfőkapitány Tardi Kálmánnak (Egyeki Polgárőrség), Papp Istvánnak (Polgárőrség Nyírábrányi Egyesülete) és Dzsula Miklósnak (Nyíradony Városi Polgárőr Egyesület) adott át a rendezvényen tárgyjutalmat, továbbá emlékplakettet adományozott a Komádi Polgárőr Szervezetnek és a Debrecen Kertségi Polgárőr Egyesületnek.

A rendezvényen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya vagyonvédelmi totóval várta az érdeklődőket. Akik a kérdésekre jó válaszokat adtak, vagyonvédelmi csomagokat kaptak ajándékba. A „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai fegyverzet technikai bemutatót tartottak, míg a Püspökladányi Rendőrkapitányság munkatársa a bűnügyi technikusi munkát ismertette a polgárőröknek és a megjelent vendégeknek, akik megtekinthettek két rendőrmotort és beülhettek egy Mercedes típusú szolgálati gépkocsiba is.

Az ünnepségen sor került a Polgárőr Vándorzászló átadására is, melyet a Polgári Polgárőr Egyesület tagjai a Bihartordai Polgárőr Egyesület tagjainak adtak át.