Csaknem ezer településen van bölcsőde Magyarországon

Ország

Ma már csaknem ezer településen működik bölcsőde Magyarországon – mondta a köztársasági elnök csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádnémetiben, ahol új bölcsődét adott át.

Novák Katalin emlékeztetett: most háromszor annyi településen tudnak bölcsődei szolgáltatást nyújtani, mint tíz éve, és a szülők négy típusú bölcsőde közül tudják kiválasztani a gyermekeik számára legmegfelelőbb ilyen intézményt.
A mintegy 290 millió forint értékű beruházás fontosságát hangsúlyozva a köztársasági elnök úgy fogalmazott: ez a nap nemcsak Hernádnémetinek fontos, hanem mindannyiunknak, hiszen az új bölcsőde átadása arról szól, hogy “hiszünk, bízunk a jövőben és a jövő gyermekeinek építkezünk.”

Az államfő emlékeztetett, a bölcsőde két évvel ezelőtti alapkőletételi ünnepségével egybekötve kilenc, az Esély Otthon Program keretében felújított lakást is átadtak Hernádnémetiben a fiataloknak. Ezzel esélyt szerettünk volna adni akkor azoknak a fiataloknak, akik boldogulni akartak saját szülőföldjükön és erről az elvről szól az új bölcsőde megépítése is – fogalmazott.

Cél, hogy mindenki megtalálhassa a boldogulását a főváros mellett az ország bármely pontján, összes kistelepülésén, legyen esély az életre és a gyermeknevelésre, a munkából való boldogulásra, gyermekeink pedig még jobb körülmények között nőhessenek fel, mint mi magunk – mondta Novák Katalin. “Azt szeretném, hogy a magyar fiatalok tudnák, mi biztatjuk, bátorítjuk őket arra, hogy mondjanak igent egymásra, a közös életre, a gyermekvállalásra és érezzék azt, hogy a közösség támogatja, segíti őket, Magyarország számít rájuk ” – hangoztatta az államfő.

Novák Katalin hangsúlyozta, szeretnék megadni a választás szabadságát számukra a gyermekek megszületése után is, legyen szó a nevelésükkel eltöltött időről vagy a szülők munkába történő visszatéréséről, ehhez pedig a kormány különböző segítségeket biztosít például a szülő hosszabb ideig történő otthonmaradásának támogatásával, vagy akár a nagyszülői gyed bevezetésével. Utalt arra: a szülők számíthatnak a bölcsődékre is, ahol szakképzett gondozók és szakemberek vigyáznak a gyerekekre.

“Mi büszkék vagyunk rá, hogy a fogantatástól fogva ott vagyunk a gyermekek mellett és a megszületés után is akár a bölcsődében, az óvodásban, a köznevelésben, majd később is végigkísérjük az útjukat, fiatal felnőtté válásukkor pedig ismét ott állunk mellettük, amikor a családalapításról szóló döntéseiket hozzák meg” – jelentette ki a köztársasági elnök.

Az eseményen részt vett Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Orosz Zsolt, Hernádnémeti független polgármestere elmondta, a 274 millió forintos hazai forrásból és az önkormányzat 15 millió forintos saját erejéből egy hétszáz négyzetméter alapterületű, négy csoportszobás, 48 férőhelyes bölcsőde épült meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.