Semmelweis Ignácról készíti új filmjét Koltai Lajos

Kultúra

Semmelweis Ignác orvosról, az anyák megmentőjéről forgat filmet Koltai Lajos, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanára – közölte honlapján csütörtökön az intézmény.

Az SZFE honlapján megjelent interjúban a rendező elmondta, hogy a film Semmelweis élete legnehezebb korszakáról, a bécsi évekről fog szólni. “Van egy pici áthallás a napjainkban pusztító pandémia okozta orvosi-kutatói kihívások és Semmelweis zseniális felfedezése – amivel anyák millióit mentette meg – között. A nagyon sok sikeres magyar filmet jegyző Lajos Tamás (Film Positive) a producer. Jövőre már forgatunk. A tanítványaim már jöhetnek is a forgatásra” – fogalmazott az alkotó, aki arról is beszélt, hogy a forgatókönyv már elkészült.

Koltai Lajos ősszel kezdi tanítani az SZFE-én a rendező szakos mesterképzősőket. Erről megjegyezte, hogy nyolc hallgatót vett fel. “Egy jó színvonalú társaság, akiknek van még mit tanulniuk bőven, de bennük van az a fajta érzékenység, ami alapdolog annál, aki mester szakra jelentkezik” – fogalmazott.

A rendező arról is beszélt, hogy a tanításra Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, a Müpa vezérigazgatója beszélte rá. “Azt mondta, hogy azt tanítsd, amit csináltál, és ami te vagy. Ez egy nagyon szép felkérés” – tette hozzá. Koltai Lajos kiemelte, sok órát terveznek közösen az operatőr mesterosztályt vezető Vecsernyés Jánossal, hogy a rendező és az operatőr szakos hallgatók minél jobban megszokják egymást, és minél több gyakorlaton legyenek együtt.

Távolabbi terveiről elmondta, hogy filmet szeretne forgatni barátja, a 2015-ben elhunyt Fejes Endre Szerelemről bolond éjszakán című regényéből, amelyet halála előtt adott át neki az író. “Egy olyan mű, amit alig ismernek, de fantasztikus anyag. Azt szívesen megcsinálnám. És dédelgetett tervem egy film Tesláról, nekem írták a könyvet, azt remélem, meg tudom csinálni” – fogalmazott.

(MTI)