Európai Moziéjszaka: ingyenes ízelítő az európai filmek legjavából – Budapesten és Szolnokon is

Kultúra

Az első alkalommal 2018 decemberében megszervezett rendezvénysorozat sikere nyomán az Európai Bizottság idén is megrendezi az Európai Moziéjszakát, mely a legjobb európai filmes alkotásokat állítja reflektorfénybe.

Az Európai Bizottság Kreatív Európa programjának MEDIA alprogramja keretében indította útnak a kezdeményezést az európai filmek első számú terjesztőjeként ismert Europa Cinemas mozihálózattal közösen. A rendezvénysorozathoz csatlakozó mozik december 2. és 6. között ingyenes vetítésekkel várják az érdeklődőket szerte Európában. Idén még több mozi – a tavalyi 34-gyel szemben 54 filmszínház – vesz részt a kezdeményezésben.

A filmeket a helyi mozik választhatták ki, hogy a programot saját közönségük érdeklődéséhez és elvárásaihoz igazíthassák. A programban több mint 40 olyan európai film szerepel, mely a MEDIA alprogram támogatásával készült, köztük A nyomorultakAz igazság, a Portré a lángoló fiatal lányról és Az első áruló. A vetítések után a nézőknek alkalmuk nyílik találkozni a rendezőkkel, a producerekkel és filmkritikusokkal, és megvitathatják velük a látottakat.

Magyarországon az Európai Moziéjszaka alkalmából a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházba és a szolnoki Tisza moziba látogathatnak el a filmrajongók. A budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház december 6-án este 7 óra 30 perces kezdettel a Női séfek nyomában című francia gasztrofilmet vetíti, francia nyelven, magyar felirattal. A vetítést követően Palágyi Eszter Michelin-csillagos séf, valamint Mautner Zsófi és Jókuti András gasztroblogger beszélget majd a nézőkkel a filmről. Szolnokon a Tisza mozi filmvetítéssel, közönségtalálkozóval és koktélpartival várja az érdeklődőket december 3-án este 6 órakor. A mozi A legfehérebb nap című izlandi filmalkotást tűzi műsorára, melynek megtekintése után a nézők Ingvar Sigurdssonnal, a film főszereplőjével találkozhatnak.

Az Európai Bizottság 1991 óta támogatja az európai audiovizuális ágazat versenyképességét és Európa kulturális sokszínűségét a MEDIA alprogram révén, melynek egyik legjelentősebb tevékenysége, hogy pénzügyi támogatást nyújt az európai filmek gyártási országon kívüli forgalmazásához. A MEDIA segítségével évente átlagosan több mint 400 film jut el más európai országok közönségéhez.

 

Sajtóközlemény

Kép: pixabay