Átjárható az új hídszerkezet – mérföldkő a déli körvasút fejlesztésében

Helyi hírek

Az utolsó elem beemelésével immár átjárható a Déli Körvasút fejlesztésének első, már épülő ütemeként megvalósuló új hídszerkezet, amely a Déli összekötő vasúti Duna-híd harmadik vágányának ad helyet. Ezzel közel hetven év után először új vasúti vágányon nyílik majd átkelési lehetőség a Duna felett.

A Duna magas vízállása miatt közel egy hónapot töltött kényszerű várakozással az utolsó hídelem a pesti oldalon, a Petőfi és a Rákóczi híd között.  2021. február 18-án azonban lehetővé vált a beemelés megkezdése, amely mostanra be is fejeződött és így teljesen átjárhatóvá az új vasúti vágányt hordozó hídszerkezet. Az első vonatok még idén tavasszal átkelhetnek az új hídszerkezeten.

A még hátralévő munkálatok – a hídtartozékok szerelése, a korrózióvédelem tökéletesítése, valamint a vasúti szakági munkák – már csupán az utolsó simítások ahhoz, hogy az új vasúti híd teljes értékűen hozzájárulhasson a dunai látképhez is, kiegészítve a Rákóczi híd sziluettjét a belváros felől. Ezzel 68 év után először, új vasúti nyomon indulhat meg a forgalom a Duna felett.

Mindeközben kezdetét vette a középső hídszerkezet egyes tartozékainak bontása is. Egyelőre csak az üzemi járdát és az ahhoz tartozó korlátot bontották el, de hamarosan megkezdődik az acélszerkezet darabolása és elszállítása is, ami – akárcsak az építés – a vízről fog történni: a Clark Ádám és a Hebo lift-8 úszódarukat mostantól gyakrabban lehet majd mozgásban látni az Összekötő vasúti híd környékén, ugyanis az építés mellett a bontásban is főszerepet játszanak.

A Déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság beruházásában valósul meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság végzi nettó 35 921 393 827 Ft értékben. Az összekötő vasúti hidat a Déli Körvasút fejlesztés részeként korszerűsítik.

A Déli Körvasút  – a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. együttműködésében megvalósuló – fejlesztésének célja, hogy több elővárosi vonat közlekedjen az agglomeráció és Budapest között, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén versenyképessé válhasson és nagyobb szerephez jusson Budapest közlekedésében. Ilyen nagyságú és jelentőségű vasútfejlesztés Budapest belső területén több mint 100 éve nem történt. Hosszú évtizedek óta ez az első olyan vasúti beruházás, amely Budapesten belül új megállókkal és sűrűbb vonatkövetéssel az ingázók mellett a városban közlekedők hasznát is szolgálja. A fejlesztés eredményeként a szakaszon az elővárosi vonatok 10-15 percenként járhatnak majd, összekötve az érdi, budaörsi és környező budai agglomerációt, Budafok-Nagytétényt, Kelenföldet, az újbudai egyetemvárost, a Soroksári út térségét és a Déli Városkaput, valamint a Népliget térségét Kőbánya-Kispesttel, a reptérrel és a pesti agglomerációval. A projekt révén Budapest jelentős közúti forgalomtól és ennek révén légszennyezéstől mentesülhet. A beruházás részeként bővül kettőről három vágányosra a Déli összekötő vasúti híd kapacitása, melynek első eleme a most elkészült új hídszerkezet és a következő ütemben kerül sor a meglévő két hídszerkezet újra cserélésére.

(NIF)