Karácsony: a Városháza Gerlóczy utcai épületszárnyában kap helyet a Budapest Galéria

Helyi hírek

A Városháza Gerlóczy utcai épületszárnyában kap helyet a Budapest Galéria, és az idén elkezdődik a Merlin Színház korábbi, az utcában álló épületének felújítása – jelentette be a főpolgármester szerdán, a kultúra napján Budapesten, sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely közölte: a Bálna kulturális központ eladása miatt “hontalanná vált” és méltatlan helyzetbe került Budapest Galéria akár már az év második felében működhet az új helyén.

A Városháza-projekt hosszú távú fejlesztési tervei között is az szerepel, hogy Gerlóczy utcai épületszárnyat kulturális célokra és kulturális intézmények számára tartják fenn – mondta.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: a főváros új vezetése elkötelezett a budapesti kulturális sokszínűség megőrzése mellett. “Egy olyan időben is, amikor a kormányhatalom erős csábítást mutat arra, hogy megpróbálja a kultúrát a saját szolgálatába állítani” – tette hozzá.

A politikus kiemelte: szeretnék, hogy a kulturális intézmények is éreznék azt a kultúraváltást, amelyet a politikában is képviselni kívánnak. A kultúraváltás megvalósítása a Városháza használatának megváltoztatásában is testet ölt majd – mondta. Azt szeretnénk, ha a Városháza nem önmagában az önkormányzaté és a politikusoké, hivatalnokoké lenne, hanem a budapestieké – húzta alá a főpolgármester.

Kitért arra is, lehet látni, hogy “van egy fajta térfoglalási igény a kormány részéről a kulturális területen”, különösen nagy felelősséget ró a budapesti városvezetőkre, hogy a döntéseikkel meg tudják őrizni a kultúra szabadságát. A politikusoknak és a döntéshozóknak nem az a dolga, hogy “kánont szabjanak, hanem, hogy teret nyissanak a kortárs kultúra számára” – hangsúlyozta.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes leszögezte, hogy az új városvezetés szerint “a kultúra szabad, a kultúra mindenkié, és ehhez biztosítani is kell a hozzáférést, az esélyegyenlőséget”.

A kulturális sokszínűség nem világnézeti ügy, a kultúra hitvallás. A kultúra művelése és szabad élvezete fontos része az európai identitásnak. Az a nemzet képes megmaradni, amely egyszerre óvja kulturális örökségét és szabadságot enged a jelen kultúrájának – húzta alá.

A politikus azt mondta: minden hatalom köteles teret engedni a tehetségnek, megteremteni az alkotók szabadságát. Az a hatalom, amely a kultúrát saját reprezentációjára használja, magának épít múltat és nem az országnak jövőt. “A kulturális identitást nem lehet rákényszeríteni az emberekre: a kultúra szabadon választható, és semmilyen hatalmi szóval nem szorítható túlszabályozott keretek közé” – fogalmazott.

Szegedy-Maszák Zsuzsanna, a Budapest Galéria vezetője megköszönte a fővárosnak, hogy a galéria Gerlóczy utcai elhelyezésével “nagyszerű reprezentatív” helyszínnel pótolni tudják a Bálna kulturális központból való múlt nyári kivonulásokat.

Karácsony Gergely kérdésekre válaszolva elmondta: a fővárosi önkormányzat mindenképpen felújítja a Lánchídat. Tudomásul veszik, hogy a kormány az előző városvezetés által kiírt közbeszerzésben megduplázódott költségek további finanszírozásához nem kíván hozzájárulni. “Naivan” azt gondoltuk, hogy a Lánchíd van olyan fontos a kormánynak, hogy az ügyben közösen tudjunk gondolkodni – jegyezte meg.

A főpolgármester közölte: a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén döntenek majd arról, hogyan lépjenek tovább az ügyben. El kell dönteni, hogy a mostani közbeszerzési eljárásban egy tárgyalásos szakaszban próbáljuk meg csökkenteni a költségeket. vagy új közbeszerzést kell kiírni – mondta.

A mostani közbeszerzés eredményes lezáráshoz a kormány által ígért hatmilliárd forinton felül még négymilliárd forint támogatásra lett volna szükség – mondta Karácsony Gergely hozzátéve: ez csak a Lánchíd felújítására vonatkozott volna, a váralagút rekonstrukciójának elhalasztásával kívánták csökkenteni a költségeket.
Közölte, dolgoznak azon, hogy kevesebb összegből is meg tudják valósítani a felújítást.

Karácsony Gergely elmondta, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. benyújtotta a számláját, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. körülbelül tízmilliárddal tartozik a budapestieknek.