Kósa Lajos rájött, miért veszített Tarlós Budapesten: a külföldiek!

Helyi hírek Ország

Kósa Lajost küldték be a közmédiába megmagyarázni, hogy miért veszítette el a Fidesz Budapestet és számos megyei jogú várost a 2019-es önkormányzati választáson. A debreceni politikus az M1-en azt mondta, országosan 1,8 millió ember szavazott a Fidesz-KDNP-re, az ellenzékre pedig 1,36 millió, a kormánypártoknak tehát “kényelmes” többsége van, és ezzel az eredménnyel bármikor kiegyeznének egy országgyűlési választáson is.

Ugyanakkor világossá vált, hogy Magyarországon demokrácia van – emelte ki a kampányfőnök, a Fidesz alelnöke.

A fideszes politikus szólt arról is, hogy a Fidesz úgy módosította a magyar választási rendszert, hogy az országgyűlési és az önkormányzati választások jobban elváljanak egymástól, ne egy évben legyenek, ez azonban nem kedvez a kormányzópártoknak, mivel a ciklus közepén mindig változik a politikai klíma, népszerűtlenségi hullám szokott következni.

Kósa azt is megemlített, hogy szerinte a fővárosban

a főpolgármester-választást a Budapesten élő külföldiek döntötték el.

Mint fogalmazott, van 90 ezer európai polgár, aki Budapesten lakik, létesített lakcímet és elment szavazni.

„Ők mondjuk kevésbé fogékonyak a nemzeti politizálására, részint nem magyarok, részint nem is értik”

– mondja Kósa, aki szerint Karácsony Gergely és csapata “külön kampányt is csinált rájuk”. És ez a 90 ezer szavazat éppen a főpolgármester személyét döntötte el Kósa szerint, mert 50 ezer volt a különbség.

Nem tudni, mely népcsoport(ok)ra célzott, lehet, hogy megint a tuszi-huti nyelvtörő jutott eszébe?

Kósa Lajos a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a választást értékelve úgy fogalmazott, “tarka” a kép, hiszen a Fidesz nyerni tudott olyan városokban, amelyeket korábban “bevehetetlennek” hitt, elveszített korábbi fideszes körzeteket, néhány helyen pedig nagyon kicsi volt a szavazatkülönbség.

A Karácsony Gergellyel történő együttműködésről azt mondta, kíváncsian várják a programját, mivel a kampányban Karácsony csupa olyan dologról – például a kórházi ellátásról és “klímaerdő” telepítéséről – beszélt, amelyben a fővárosnak nincs hatásköre, ugyanakkor nem szólt olyan fontos témákról, mint a dugódíj, a városüzemeltetés vagy a szemétszállítás.