Hétfőn kezdődik a Hét Domb Filmfesztivál Komlón

Helyi hírek

Hétfőn kezdődik Komlón a Hét Domb Filmfesztivál, amelynek hét napja alatt mintegy száz filmet vetítenek a baranyai városban – tájékoztatta Magyar Ferenc fesztiváligazgató hétfőn az MTI-t.

Mint mondta, a baranyai városban harmadik alkalommal megszervezett fesztivál versenyprogramjába ötvennyolc alkotást válogattak be a csaknem kétszáz nevezés közül; az alkotásokat ingyenesen tekintheti meg a közönség.

A dokumentumfilm, animáció, kisjátékfilm, ismeretterjesztő- és természetfilm, nagyjátékfilm és egyéb film kategóriák első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek. A fesztivál fődíjasa egymillió forint értékű díjazásban részesül. A válogatást és a versenyprogram értékelését végző zsűri elnöke Ternovszky Béla Balázs Béla-díjas érdemes művész, tagja Reviczky Gábor, Kossuth-díjas színművész és Thuróczy Szabolcs színész.

Magyar Ferenc kiemelte, hogy az ingyenes vetítések mellett több kísérőprogram is várja az érdeklődőket: koncertek, kiállítások színesítik a programok, de a rajzfilmkészítés alapfogásaival is megismerkedhetnek a gyerekek. Mint mondta, a vetítések minden nap reggel kilenctől este kilencig tartanak a Komlói Színház- és Hangversenyteremben térítés nélkül, ugyanakkor a belépés regisztrációhoz kötött. Kitért rá: az animációs filmek vetítéseire leadott jelentkezések már most teltházas előadásokat jeleznek.

Az igazgató a programsor kapcsán kiemelte, hogy csütörtökön a Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot című filmet az országos premierrel egy időben tűzik műsorra, pénteken pedig az Oscar-díjas Rófusz Ferenc legújabb filmjének a vetítésére is sor kerül. Az utolsó vacsora című film után a rendező mondja el meglátásait, majd Thuróczy Szabolcs vesz részt közönségtalálkozón. A fesztivál díjátadó gáláját szombaton délután tartják. A fesztiválról további részletek olvashatók a hetdombfilmfesztival.hu -n és a rendezvény facebook-oldalán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.