Különleges látványossággal várták szombat este a debrecenieket a Nagytemplom elé. – olvasható a Dehir.hu-n.
Az ötven éves Debreceni Virágkarnevál rendezvényeihez kapcsolódóan fényjátékkal lepték meg a város főterén sétálókat. A huszadik század technikai adottságaihoz méltó, virágcsokrot is idéző látványosság az ünnepi hét jelentőségéhez illően hangolta a debrecenieket a közelgő fesztiválra.
Az attrakció lényegében egy közösségi utcabútor, mely a város betűit mintázza. A fényes installációba bárki beleülhet, fotókat készíthet benne. Különlegessége, hogy könnyen mozgatható, így hamarosan a Nagyerdőn is lehet majd vele találkozni.
A kreációt készítő Hello Wood alapítója, Huszár András a helyszínen elmondta, az volt a feladat, hogy a főtérre egy olyan közösségi építményt alkossanak, amit az emberek magukénak érezhetnek. Debrecen arculatának alapjaira épül, annak absztrakt feldolgozását jelenti.
Az attrakciót Papp László polgármester indította el, ő kapcsolta fel a kockák világítását.
– Fontos, hogy évről évre tudjon újdonságokat felmutatni a város, olyanokat, amik felkeltik nemcsak a debreceniek, hanem az ide látogatók érdeklődését is. Ez a megkonstruált Debrecen felirat olyan elem lehet a város életében, ami egyedi és nagyon érdekes is – mondta a polgármester.
A mintegy három méter magas és egy méter mély alkotással kapcsolatban hozzátette, remélhetőleg egy igazi találkozási pont lehet majd a városban. Az eseményen részt vett Széles Diána alpolgármester is. A karneváli hét programjai közül több már szombaton elkezdődött, a szombati látványosság csupán ízelítő volt abból, milyen nagy jelentősége van az idei karneválnak.