Karnevál a sport jegyében

Egyetem Helyi hírek

Lassan elnyeri végleges formáját az egyetem karneváli kompozíciója, amelyre már felkerültek a szinte teljesen feldíszített figurák.

2016 a sport éve, hiszen ebben az évben rendezték a labdarúgó Európa-bajnokságot, illetve a napokban is zajlik az olimpia, amelyen eddig már három aranyérmet is szereztek a Magyarországot képviselő sportolók.

– Nem véletlen, hogy az elmúlt évektől eltérően nem egy mesét, hanem – a Testnevelési Egyetemmel közösen megvalósítva – a sportot választotta az idei virágkarneváli kompozíció központi témájául a Debreceni Egyetem – mondta az unideb.hu portálnak Rőfi Mónika. Mivel a sport rendkívül szerteágazó és összetett tevékenység, sok fejtörést okozott, hogy mivel is jeleníthetnénk meg igazán egy virágkocsin. A sport összetartó, összekötő erejét, és azt, hogy egyek tudunk lenni egy közös célért, Magyarországért drukkolva, semmi sem tudja jobban kifejezni, mint egy szurkolói csapat. Úgyhogy a Debreceni Egyetem virágkocsiján ez jelenik majd meg – fogalmazott a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője.

A kompozíció lassan elnyeri végleges formáját: befejeződött a szobrok faragása, „öltöztetése”, ma már elfoglalhatták helyüket az egyetem Műszaki Kara által fejlesztett és kivitelezett elektromos hajtású kocsialapon.

unideb.hu