Harry herceg és Meghan Markle

Elárulták, hol született Harry és Meghan kisfia

Európa

Az egyik londoni magánkórházban született Harry herceg és Meghan hercegnő kisfia.

A brit uralkodó múlt hétfőn világra jött nyolcadik dédunokájának születési helye

csak pénteken, a kisfiú születési anyakönyvi kivonatának kiállítása és közzététele után derült ki.

A gyermek május 6-án született 7 font és három uncia, vagyis hozzávetőleg 3260 gramm súllyal, és a szülők két nappal később bejelentették, hogy az Archie Harrison Mountbatten-Windsor nevet kapta.

Azt azonban egészen péntek estig nem lehetett tudni, hogy Archie – aki a hetedik a brit trónutódlási sorban, bár saját jogán nincs hercegi címe – hol jött a világra.

Harry – Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, II. Erzsébet királynő unokája – pénteken jegyeztette be fia születését a londoni Westminster kerület tanácsának anyakönyvi hivatalában, és az erről kiadott igazoláson az olvasható, hogy a kisfiú ebben a kerületben,

a Great Portland Streeten működő Portland kórházban született.

Archie születését már a kezdetektől titkolózás övezte.

A brit sajtó korábban, udvari forrásokat idéző értesülései alapján még azt írta, hogy Meghan a királynő windsori rezidenciájának közelében lévő otthonukban, vagyis nem kórházban kívánta megszülni első gyermekét, és azt sem akarta, hogy a királyi család orvosai jelen legyenek a szülés közben.

Az mindenesetre a kezdetektől egyértelmű volt, hogy a hercegnő nem a királyi család által rendszeresen használt londoni St. Mary’s kórház Lindo Wing nevű szülészeti magánklinikáján hozza világra gyermekét. Itt született Harry és bátyja, Vilmos herceg, valamint Vilmos és felesége, Katalin hercegnő három gyermeke is.

A Lindo Wing klinika azzal büszkélkedhet, hogy

az Egyesült Királyság két majdani uralkodója – vagyis Vilmos és elsőszülött fia, György – is a falai között jött a világra.

Vilmos és Katalin mindhárom gyermekének születését rendkívüli sajtófelhajtás kísérte, és mindhárom újszülöttet világra jövetelük után alig néhány órával megmutatták a médiának.

Meghan és Harry azonban már az elmúlt hónapokban egyértelművé tette, hogy ilyesmiről az ő gyermekük születése után szó sem lehet.

Ennek jegyében Archie születésének napján is teljes volt a kommunikációs zűrzavar.

A Buckingham-palota – a brit királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala – először azt jelentette be május 6-án késő délután, hogy Meghan hercegnő vajúdik.

Alig fél órával később, Harry herceg személyes tájékoztatásából viszont kiderült, hogy a kisfiú már hosszú órákkal a szülés megindulásáról szóló hivatalos bejelentés előtt, hajnalban a világra jött, arra pedig további tizenegy napig, a születési anyakönyvi kivonat pénteki kitöltéséig kellett várni, hogy kiderüljön, hol született a hercegi utód.

Az angol-walesi családjogi törvény alapján az újszülötteket világra jöttük után legkésőbb 42 nappal kell bejegyeztetni a területileg illetékes tanácsnál.

Archie frissen kitöltött születési kivonatán, a gyermek nevének rubrikájában

csak az Archie Harrison Mountbatten-Windsor név szerepel, külön titulusok nélkül, mivel hercegi címeket a gyermek egyelőre nem kapott, és a szülők állítólag nem is szeretnék, ha kapna.

Ennek eldöntése mindazonáltal II. Erzsébet királynő hatásköre.

Archie születési anyakönyvi kivonatában ugyanakkor a szülők foglalkozását feltüntető rubrikába az Egyesült Királyság hercege, illetve hercegnője megjelölés került.

A házaspárnak a tavaly májusi esküvő után a királynő a Sussex hercege, illetve a Sussex hercegnője címet adományozta.

(MTI)