Varjúritkaság nyomában

Egyetem

Újabb tengerentúli kapcsolatokkal gazdagodott a Debreceni Egyetem. Az ausztrál nemzeti egyetemen tartott előadást az intézmény tanársegéde.

A Debreceni Egyetem delegációja júliusban utazott Melbourne-től nyugatra található Ballarat városába. A Federation University Australia-ban, az intézmény két kutatója, Grant Palmer és Brendan Champness felkérésére tartott előadást Kövér László, a Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék tanársegéde városökológiai kutatásainak eredményeiről és annak gyakorlati felhasználási lehetőségeiről.

– Az előadást követő kötetlen beszélgetés rávilágított arra, hogy a témában számos közös kapcsolódási pont – kutatás, publikálás, mobilizáció – lehetséges a két intézmény között, a több ezer kilométeres távolság ellenére is – hangsúlyozta Kövér László.

A látogatás fontos részét képezte az egyetem infrastruktúrájának és működési szerkezetének, valamint a hallgatói szolgáltatások rendszerének megismerése. A fogadó intézményben a hallgatóknak – a hazai diákhitelhez hasonlóan – utólag kell kifizetni a tandíjat, amelynek törlesztő részlete a végzett hallgató későbbi bérezésének a függvénye.

A látogatás második részében az USA fennhatósága alatt álló, Észak-Mariana-szigetcsoporthoz tartozó Rota-szigetére utazott a delegáció. Az apró, csupán 85 négyzetkilométeres szigeten él a világ egyik legveszélyeztetettebb varjúfaja a guami varjú (Corvus kubaryi), amelyből csupán 150 példány él szabadon, kizárólag Rota-szigetén. A Washingtoni Egyetem a ’90-es évek óta folytat fajvédelmi programot, amely a rendszeres fészekfelmérés és predátor-kontroll mellett az elmúlt években kiegészült rádiótelemetriás jelöléssel és nyomon követéssel is. A konzervációbiológia eme példaprojektjének célja, hogy a rotai populáció olyannyira megerősödjön, hogy visszatelepíthessék a madarakat a faj kialakulásának helyére, Guam-szigetére.

– Az ott dolgozó kollégákkal jó szakmai kapcsolatot sikerült kialakítani, amelyet a jövőben is fent kívánunk tartani. Ennek következő állomása lehet – az önkéntes programhoz való csatlakozás részeként – releváns szakos hallgatók delegálása, akik így a fajvédelmi programban is részt vehetnének – összegezte Kövér László.

unideb.hu