Damu Roland

Még Damu Roland gitárját sem kaphatja meg a kislánya

Bulvár

A színész hagyatéka nem sok: az adósságok mellett csak némi ruhadarabot, egy tévét, egy órát és egy gitárt hagyott hátra.

A kis Maja gyámja, Katalin korábban elmondta, lemondtak az örökségről, a gitárt azonban szerették volna megkapni, mert nagyon tehetséges Damu Roland kislánya, és szerették volna, ha ezt édesapja hangszerével kamatoztathatná. A gitárt azonban a mai napig nem kapták meg, hiába született erről jogerős hagyatéki végzés. Az átadására kiszabott határidő is letelt már.

A Blikk úgy tudja, Damu Roland hátrahagyott holmiját az egyik barátja szedte össze a színész lakásából, és egy leltárt is készített a tárgyakról, amelyeket egy raktárban helyezett el megőrzésre.

Csak a gitárt kértük, a közjegyző úr pedig, mivel senki más nem jelentkezett Roland hagyatékáért, és a tárgyaláson sem jelent meg senki, úgy döntött, Maja megkaphatja a hangszert, hiszen az nem bír forgalmi értékkel

– mondta a lapnak Katalin. Azt remélték, minden nehézség nélkül eljuttatják hozzájuk a hangszert, de azt csak Roland barátja tudja, hogy hová lett letéve a színész többi holmijával egyetemben. Katalin születése óta a gyámja Damu Roland gyermekének és mindig kiállt a kislány érdekeiért. Ezúttal sem tesz másképp, ha nem kapják meg 15 napon belül a gitárt, jogi útra tereli az ügyet. Hogy hol van ez a raktár, ahová összegyűjtötték Damu Roland hagyatékát, a közjegyző sem tudja.