Mi értelme van túlélni a világot, amit mi pusztítunk el magunk körül? Florian Zeller Bunker című filmjének nyugtalanító alaphelyzete azonban ennél is tovább megy és felteszi a kérdést, hogy mi játszódik le azokban az emberekben, akiknek a hatalmukban áll a jövőnket alakítani és mégis a legnagyobb elszántsággal készülnek a menekülésre. Javier Bardem és Penélope Cruz ezúttal nem csak a valóságban, hanem a filmvásznon is ismét házaspárt alakít. Vida Virág – Los Angeles
A film különleges Los Angeles-i vetítésén Penélope Cruz személyesen beszélt a történetről és a Javier Bardemmel közös munkáról. A színésznő nevetve jegyezte meg a beszélgetésen, hogy időnként szükségük van arra, hogy a vásznon más legyen a partnerük és szünetet kell tartaniuk, mert a folyamatos közös munka a házasságuk rovására menne. A Bunker azonban olyan szakmai találkozás volt számukra, amelynek kifejezetten örült. Saját szerepéről szólva elárulta, hogy a magánéletükben a problémás kérdéseknél más a kapcsolati dinamikájuk Javierrel – a karakterénél jóval szenvedélyesebben szokta képviselni az álláspontját egy hasonló párkapcsolati helyzetben. Ahol a filmbeli feleség még visszafogja magát, ott ő határozottabban adna hangot a meggyőződésének.
Ez a visszafogottság különös súlyt ad a történetnek. A Bunker a politikai, gazdasági és társadalmi szorongásainkat egy házasság belső terébe vezeti be. Javier Bardem sikeres – a karriere miatt családjával Londonba költözött – építészt alakít, aki rendkívüli megbízást kap. Egy tech-milliárdos számára kell luxusbunkert terveznie. A munka szakmai elismerést, jelentős vagyont és egy kiváltságos kör közelségét ígéri. A feleségét alakító Penélope Cruz filmbéli karaktere egy londoni könyvkiadó cégnél dolgozik és nehezen találja a helyét az új munkahelyi környezetben, ahol nem az anyanyelvén kell folytatnia a munkát. A film központi dilemmáját a férj döntése determinálja – elvállalni a munkát vagy sem. A kérdés azonban egyre súlyosabban nehezedik az egész családra és átszűrődik a házasság szövevényes hálóján is, ahol morálisan két különböző térfélre állítja a házastársakat. A feleség szemében a férj kecsegtető karrierlehetősége egyre nehezebb morális kérdéssé válik.
Penélope Cruz beszél a Bunker című filmről Los Angelesben
Egy másik szinten az alaphelyzet kegyetlen paradoxona, hogy a megbízó, a technológiai elit képviselője éppen attól a világtól retteg, amelynek létrehozásában maga is részt vesz. A jövő alakításához hatalma van, de a jövőtől való rettegés arra készteti, hogy föld alatti menedéket építsen a túlélésre. A biztonság itt megvásárolható kiváltság – vastag falak, elszigeteltség és annak reménye, hogy a katasztrófát majd mások szenvedik el odafent.
Az építész dilemmája ettől válik olyan ismerőssé. Egy szakmájában sikeres ember szemszögéből látjuk, hogyan válhat egy vonzó lehetőség fokozatosan erkölcsi megalkuvássá. De meddig pusztán csak munka egy megbízás? Mikortól jelent részvételt abban a rendszerben, amelynek következményeitől közben a saját családunkat is meg akarjuk óvni? És képesek vagyunk-e a saját, szűk mozgásterünkben fékezni valamit abból, ami körülöttünk történik?
A Bunker így válik az elmúlt évek filmtermései mintázatának szerves részévé és beleilleszkedik abba a sorba, amelyet a Ne nézz fel! és – a Tom Cruise legújabb filmje – a Digger világa is képvisel. Mindhárom film a jelen folyamataiból rajzol sötét jövőképet és a körülöttünk zajló folyamatokra reflektálnak, ahol a hatalom önvédelmére, a gazdasági érdekek priorizálására és a felelősség elhárítására hívja fel a figyelmet. A Digger középpontjában is egy olyan nagyhatalmú üzletember áll, aki az általa előidézett pusztulás árnyékában próbálja az emberiség megmentőjeként meghatározni önmagát.
A másik két film után bennem kevés remény maradt arra, hogy az emberség megőrzése önmagában az emberi faj fennmaradását is biztosíthatja. A Bunker intimebb léptékben keresi ennek az értékét. A világ állapotát egy családon, egy férj és feleség kapcsolatán keresztül vizsgálja: azon, hogy képesek-e még meghallani egymást, és felismerni, mely ponton kerül veszélybe mindaz, amiért egyáltalán érdemes volna túlélni.
A feleség számára a föld alatti élet ígérete nem jelent megnyugtató választ. Nem vágyik arra, hogy egy elpusztult világ után, annak maradékától elzárva folytassák életüket. Ebben a gondolatban sűrűsödik össze számomra a film valódi tétje. A család védelmének ösztöne érthető és mélyen emberi. De milyen jövőt kínálunk a szeretteinknek, ha a biztonság feltétele a közös világ feladása?
A Bunker legerősebb pillanataiban ez a kérdés két ember közötti csenddé, feszültséggé és távolsággá válik. A katasztrófa lehetősége már jóval a bekövetkezése előtt átalakítja, hogyan élünk és hogyan szeretünk. Zeller filmje számomra ezért elsősorban arról szól, mennyit vagyunk hajlandók feladni az életünkből azért, hogy mindenáron megmentsük.
