Bódult állapotban, eltiltva vezetett

Rendőrség
A püspökladányi rendőrök egy 29 éves férfit vettek szabálysértési őrizetbe, akivel szemben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást is indítottak.

A rendőrök 2016. március 21-én 11 óra 50 perckor Püspökladány, Petri Pál utcában igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő férfit. A rendőrök a 29 éves férfi iratainak ellenőrzésekor megállapították, hogy őt a Debreceni Járásbíróság korábban 2016. október 12-ig, a Püspökladányi Járásbíróság pedig 2018. április 10-ig eltiltotta a járművezetéstől. A rendőrök a szabálysértőt előállították a Püspökladányi Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt eljárást indítottak vele szemben. A rendőrség a helyi férfit meghallgatását követően a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében szabálysértési őrizetbe vette. Az intézkedés során M. Zsolttal szemben kábítószer fogyasztásának gyanúja merült fel, ezért vele szemben kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a helyi lakost, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terhelt ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szakértő bevonásával folytatja a nyomozást.