Pénzhamisítás miatt áll bíróság elé

Rendőrség
A gyanú szerint Hajdúnánáson hamis lengyel fizető eszközt akart beváltani az egyik helyi pénzintézetben az a 19 éves fiú, akivel szemben a rendőrök bíróság elé állítási javaslattal befejezték a nyomozást.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 19 éves V. Richárddal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2015. január 5-én 13 óra 30 perckor a gyanúsított bement az egyik hajdúnánási bankba, ahol a pénztárban lengyel valutát akart beváltani. A pénztáros a bankjegyek leellenőrzését követően közölte a fiúval, hogy a pénz vélelmezhetően hamis, ezért a terhelt a pénzzel együtt sietősen távozott a pénzintézetből. Ezután V. Richárd bement egy közeli pénzváltó üzlethelyiségébe, ahol kihasználta az alkalmazott figyelmetlenségét és beváltotta a hamis bankjegyeket.

A pénzintézet biztonsági őre telefonon értesítette az esetről a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját, melyet követően a helyszínre érkező rendőrök forró nyomon indultak a gyanúsított felkutatására, akit a Köztársaság téren elfogtak és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra előállítottak.

V. Richárdot a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, mely során a 19 éves fiú beismerő vallomást tett. A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2014. december 31-én is beváltott már a helyi pénzintézetben két hamis lengyel bankjegyet, melyek címlete és sorozatszáma megegyezett a többi hamis valutáéval, amit a nyomozóhatóság lefoglalt.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást 2015. január 28-án befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.