1000 megtöltött iskolatáska – sikerrel zárult az 7. Iskolakezdés együtt! segélyakció

Ország

A nyári szünidő utolsó napján játékos foglalkozásra invitált Országos Segélyközpontjába egy osztálynyi rászoruló gyereket az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON. Az Iskolakezdés együtt! segélyakció záró rendezvényének keretében ők kapták meg az utolsó tanszercsomagokat. A vidám gyermekprogramba és a tanszercsomagok átadásba bekapcsolódott Wolf Kati, a kampány arca, továbbá Károlyi Zsuzsanna, az akció támogató partnere, az E.ON Hungária Zrt. marketing és kommunikációs vezetője és GáncsKristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

Az E.ON amellett, hogy a figyelemfelhívó kampánnyal és munkatársi gyűjtéssel is segítette az akció sikerét, 5 millió forintot adományozott a segélyakció célkitűzéseire. „Az iskolával kapcsolatos első élmények meghatározóak a gyerekek életében, ezért szeretnénk azt örömtelivé tenni. Ezek a tanszerekkel megtöltött iskolatáskák többet jelentenek, mint szép és hasznos tárgyakat. Abban is segítenek, hogy a gyerekek vidáman, optimistán vágjanak neki egy új életszakasznak és egyenlő csapattagként élvezhessék mindennapjaikat az iskolában, és alapozzák meg jövőjüket. Néha csak ennyi, egy hiánytalanul megtöltött iskolat&aacu te;ska hiányzik ahhoz, hogy elindítson egy ifjú embert saját lehetőségei felfedezésének, képességei kibontakoztatásának útján” – mondta el Károlyi Zsuzsanna az E.ON marketing és kommunikációs vezetője az Ökumenikus Segélyszervezet csepeli Szociális és Fejlesztő Központjában rendezett eseményen.

Az energiavállalat bejelentette, az iskolások mellett az óvodát kezdő kisgyerekekre is gondoltak – a jövő hét folyamán további 5 millió forint értékben, 500 óvodakezdő csomaggal is támogatja az E.ON az örömteli évkezdést, az óvodások új életszakaszba lépését. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az első csomagokat kedden Szolnokon vehetik át a kisgyermekek.

Gáncs Kristóf megköszönte a vállalat adományát, majd az idén már 7. alkalommal elindított kampány bő két hetét összegezve kifejtette: egymást követték a Segélyszervezet figyelemfelhívó akciói azzal a céllal, hogy minél többen csatlakozzanak az adománygyűjtéshez. A terv összesen 10 millió forint összegyűjtése volt, amelyből a Segélyszervezet 1000 gyermek számára tud fejenként tízezer forint értékű segítséget nyújtani. A támogatott gyermekek elsősorban a Segélyszervezet intézményeiben (Kaposvár, Kastélyosdombó, Budapest, Szolnok, Orosháza, Miskolc, Debrecen, Szendrő, Olaszliszka és Eger) és azok látókörébe n élő családok gyermekei. A kommunikációs igazgató bejelentette: a kampány üzenetét idén is nagyon sokan meghallották, és a legfrissebb adatok szerint már több mint 40 ezren tárcsázták a 1353-as adományvonalat, így nagy öröm, hogy idén is megtelt az 1000 iskolatáska! Az e fölött beérkező pénzadományokból egyrészt évközben is segítenek iskolaszerekkel rászoruló családokat, másrészt a gyermekek felzárkóztatását egész évben elősegítő „Kapaszkodó” gyermekfejlesztő programjára fordítja a segélyszervezet (www.segelyszervezet.hu /kapaszkodo). Az 1000 magyarországi csomagon túl vajdas&aa cute;gi, erdélyi és kárpátaljai rászoruló családok gyermekeit is segíti az Ökumenikus Segélyszervezet – tette hozzá Gáncs Kristóf.

A rendezvényen részt vevő gyerekek számára külön öröm volt, hogy olyan hírességtől vehették át a tanszereket személyesen, mint Wolf Kati, aki az Iskolakezdés együtt! kampány arca. Az ezredik csomag átadása után az énekesnő köszönetet mondott minden adományozónak, aki a 1353-as adományvonalon, a www.iskolakezdesegyutt.hu weboldalon vagy tárgyi adománnyal segítette a rászoruló gyerekek tanévkezdését az elmúlt hetekben.