Ezeket a programokat szerették a legjobban a családos vásárlók

Helyi hírek Kultúra Wellness

Olyan programot szervezni, amit egy család minden tagja, gyerek és felnőtt
egyformán élvez, nem könnyű. A Bónusz Brigád és a GKI Digital felmérése szerint minden harmadik
válaszadó inspirációt keres a szabadideje eltöltésére a Bónusz Brigád programötletei között, minden
ötödik válaszadó pedig konkrét programokat keres az oldalon és igyekszik megtalálni az elképzeléseinek
legmegfelelőbb időtöltést.

Minigolf és falmászás az élen
Idén a legnépszerűbb program, több ezer vásárolt bónusszal a 3D minigolfozás volt, 2018-ban pedig a
Műegyetem falmászó termének látogatása végzett az első helyen – ezeket a programokat szülők és gyerekek
egyaránt élvezhetik, hiszen tudásszintjüknek megfelelő pályák várják őket, így a gyerekek is aktív résztvevői
lehetnek mind a minigolfnak, mind a falmászásnak – mindkét sport nagyban fejleszti koncentrációkészségüket,
így a remek szórakozás mellett igen hasznos időtöltés is.

Turisztikai élmények
A legnépszerűbb családi bónuszok között 2018-ban a második helyen dunai sétahajózás végzett, míg idén a
Rudas Fürdő gastro-wellness élményfürdőzését szerették volna legtöbben kiélvezni. 2019 egyik legnépszerűbb

bónusza a Palatinus Fürdőbe szólt. A vásárolt bónuszok magas arányából az derült ki, hogy sokan szeretnek
itthon is hódolni azoknak az élvezeteknek, melyeket jórészt nyaraláskor, külföldi utazáskor részesítünk előnyben
– miért ne lehetne a lakóhelyünkön is egy pár bónusz társaságában egy napra turistává válni?
Mozi, cirkusz
Több ezer bónusz fogyott idén a különböző moziélményekből is: a 8D mozi és az exkluzív kialakítású
CinemaPink is az élen végzett a családbarát programok között. 2018-ban a cirkuszi kalandok is az egész család
számára vonzó programot jelentettek, így a TOP10 közé ezek a programok is befértek.

Különleges élmények
Természetesen sokan egyedülálló élményeket keresnek, hiszen a Bónusz Brigád és a GKI Digital felmérése
szerint az oldal látogatóinak 45 százaléka új dolgokat akar kipróbálni. 2018-ban a legnépszerűbb bónuszok
között végzett egy szimulátoros virtuális száguldás, míg idén egy barlangi paintball csata, pihe-puha
alpakasimogatás és gravitációt legyőző trambulinozás volt a legnépszerűbb nem éppen átlagos élmény.
„Mindenki azt keresi, hogy mi a legmenőbb szórakozási forma, hogyan érezheti igazán jól magát – mi a Bónusz
Brigádnál megkönnyítjük vásárlóink dolgát, hiszen kipróbáljuk és elhozzuk a legviccesebb, legtrendibb
időtöltéseket” – mondta Kaprinay Zoltán, a Bónusz Brigád egyik alapítója.

Utazás
Az oldal látogatóinak közel 70 százaléka utazásokat keres – ez is a GKI Digital és a Bónusz Brigád közös
kutatásából derült ki. A legnépszerűbb családbarát utazásnak tavaly és egyelőre úgy tűnik idén is a négycsillagos
Hotel Silvanus wellness- és gasztroutazása bizonyult – legtöbben itt tudják elképzelni gyerekes pihenésüket,
hiszen itt önfeledten fürödhetnek, szaunázhatnak és közben az étkezésekről is gondoskodnak helyettük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.