Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
A Fővárosi Főügyészség a letartóztatását indítványozta annak a 15 éves fiúnak, aki támogatta a 2026. január 9-i szlovén iskolai támadót, és maga is iskolai erőszakot tervezett. A bíróság a fiatalkorút bűnügyi felügyelet alá helyezte.
Március végén ismét a vizuális innováció kerül reflektorfénybe: harmadik alkalommal rendezik meg a Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivált, amely a Cinema City mozikban várja a közönséget. A rendezvény mára a régió egyik legfontosabb technológiai és művészeti eseményévé vált, ahol az AI által inspirált filmkészítés legizgalmasabb alkotásai mutatkoznak be.
Babamentő inkubátort helyeztek el Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Üllői úti központi telephelyén, ezzel az édesanyák és újszülöttjeik biztonságos, gyors és humánus segítséget kaphatnak – közölte az intézmény.
Elgázolt egy embert egy személyvonat Sződligeten, a Vasúti fasor melletti szakaszon – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombaton az MTI-vel.
A Bethesda Gyermekkórház közösségi oldalán hívta fel a figyelmet az elektromos rollerek veszélyeire. A kórház beszámolója szerint csak hétfőn három gyermeket kellett ellátniuk rolleres baleset miatt.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) március 11-én, szerdán megkezdi a Pay&GO bankkártyás fizetési pilotrendszer kiterjesztéséhez szükséges, új jegyérvényesítő készülékek telepítését a fővárosi metróhálózaton, így a Pay&GO szolgáltatás április közepétől minden metróvonalon elérhetővé válik – közölte a BKK az MTI-vel kedden.
A Népszava-esteken havonta vezető értelmiségiek, politikusok és közgondolkodók beszélgetnek kiemelkedően fontos témákról a szerkesztőség közreműködésével.
Leminősítette Budapest besorolását a Moody’s Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a magyar főváros és a kormány közötti viszony további romlásával indokolta a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést, hangsúlyozva: ebben a helyzetben még tovább erősödött a Budapestet terhelő, eddig is jelentős likviditási stressz és romlottak a város költségvetési tervezési képességei.
Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül is változhat – tudatta a Budapest Airport közleményben az MTI-vel.