Jubiláló népművelők

Egyetem

A Debreceni Egyetemen indult el, így itt is ünnepelték a közművelődési szakemberek képzésének hatvanadik évfordulóját.

A hazai közművelődés életében az 1956-os ősz azért is emlékezetes, mert akkor indult az első egyetemi szintű képzés közművelődési szakemberek számára: az országban elsőként a Debreceni Egyetem jogelődjén kezdhették meg fiatal népművelők a tanulmányaikat. A szakalapító Durkó Mátyás emlékére tizenöt szekcióval és nyolcvanöt előadással június 16-17-én emlékkonferenciát tartanak a Debreceni Egyetemen.

A Bölcsészettudományi Kar dékánja, Papp Klára a szakmai találkozó megnyitóján arra is emlékeztetett, hogy éppen negyvenöt éve, 1971-ben jött létre az első önálló közművelődési tanszék a bölcsészkaron. A kilencven éve született Durkó Mátyás által létrehozott szak a Debreceni Egyetemen ma is működő Andragógia Tanszék képzéseinek jogelődje.

A népműveléstől a közösségi művelődésig című kétnapos konferencián bemutatják az Andragógiai Szakbizottság által kezdeményezett muvelodes.eu című, országosan egyedülálló honlapot, ami a közművelődéssel kapcsolatos hazai képzések elmúlt hatvan évét foglalja össze. A weblap ismerteti a művelődéssel és felnőttkori tanulás szervezésével foglalkozó, jelenleg is elérhető képzéseket, az ezeket indító intézményeket, a főiskolai és egyetemi szakokat, az eddigi eredményeket és elhelyezkedési lehetőségeket.

A konferencián ebben az évben is átadták a Durkó Mátyás Emlékérmet, melyet a tudományos pályáját Debrecenben kezdő Sári Mihály ny. egyetemi tanár vehetett át, aki a konferencia plenáris előadását tartotta.

– A konferenciához kapcsolódóan tanszéktörténeti kiállítást is rendeztünk az elmúlt hatvan év történetéről: fotókkal, emléktárgyakkal mutatjuk be, mi történt az elmúlt hat évtizedben ezen a szakterületen Debrecenben – tájékoztatott Juhász Erika, a konferencia szervezője, a Debreceni Egyetem Andragógia Tanszékének vezetője.

unideb.hu