Interaktív bűnmegelőzési előadás a Debreceni Egyetemen

Egyetem Rendőrség
Az idei tanévben mintegy 100 hallgató választotta a Közlekedésbiztonság és drog-prevenció tantárgyat egyetemi oktatás keretében.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a Debreceni Egyetemmel kötött együttműködés alapján rendszeresen biztosít előadót olyan tárgyak oktatásához, melyek tananyaga illeszkedik a rendőrség különböző szakterületein végzett tevékenységekhez.

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán 2006/2007. tanév II. szemeszterétől a hallgatók Közlekedésbiztonság és drog-prevenció tantárgyat is felvehetnek, melyet a 2014/2015-ös tanévben, mintegy 100 hallgató választott. Ezen tanóra keretében 2014. november 6-án Dr. Juhász Zoltán r. alezredes bűnmegelőzési osztályvezető tartott vetítéssel egybekötött előadást a többségében jogász, pszichológia, pedagógia és szociológia szakos hallgatóknak.

Az interaktív előadáson az egyetemisták tájékoztatást kaptak a fiatalkori bűnözésről és a kábítószer-fogyasztással összefüggő bűncselekmények jellemzőiről, veszélyeiről, büntetőjogi következményeiről, valamint a megelőzés lehetőségeiről.

A bűnmegelőzési osztályvezető bemutatta a rendőrség új drog-prevenciós programját, melynek célja, hogy ne csak a fiatalok, hanem szüleik is közvetlen ismereteket szerezzenek a kábítószer-fogyasztás kockázatairól, büntetőjogi következményeiről és hatékony szerepet tudjanak vállalni a megelőzésben.